Centenáriumi hírek

Amerikai ámbrafát ültettek és emléktáblát állítottak a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek részvételével a Földrajzi és Földtudományi Intézet munkatársai a Göncz Árpád sétányon, a szegedi felsőfokú természettudományos képzés centenáriuma előtt tisztelegve. A földtudományokkal kapcsolatos oktatás és kutatás szellemi központja az SZTE Egyetem utcai épülete, egészen 1921., a Kolozsvárról Szegedre való költözés óta.

Az Európai Bizottság ebben az évben is megrendezi a Kutatók Éjszakáját, amelyhez a Szegedi Tudományegyetem idén új helyszínnel, 500 oktatóval és csaknem 400 programmal csatlakozik. A szeptember utolsó és október első napját érintő esemény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

A Szegedi Tudományegyetem Testkultúra Centruma, az SZTE Sportközpont és az SZTE Alma Mater közösen szervezett nagyszabású rendezvényt a Nemzetközi Egyetemi Sportnap alkalmából, a Füvészkertben. A résztvevők különböző mozgásformákat próbálhattak ki, napközben emléktáblát avattak egy korábbi, sikeres sportos kampány emlékére ültetett fánál, este pedig futóverseny zárta a programot.

Az orvosbiológia talán legrangosabbnak ítélhető szegedi egyetemi díja, a „Jancsó Miklós Emlékérem és Jutalomdíj” a legújabb kitüntetése dr. Varró András professzornak. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet korábbi tanszékvezetőjével, az ELKH-SZTE Keringésfarmakológiai Kutatócsoport vezetőjével eddigi elismeréseiről beszélgettünk. Így esett szó orvosgenerációkról és Nobel-díjat érő kutatómunkáról, egyetemtörténetről és Varró professzor kitüntetett szívügyeiről – az SZTE centenáriumi tanévében.

Határtalan lelkesedéssel indultak el a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája 7. osztályos diákjai erdélyi körútjukra. Az EMMI Határtalanul Programja segítségével eljutottak Kolozsvárra is, ahol az SZTE elődintézménye történetével is megismerkedtek. Az öt napon át tartó kirándulás határtalan élményeket adott.

Báthory Emlékzászlót kapott a Szegedi Tudományegyetem azon a 2022. május 10-én tartott ünnepségen, amelynek kezdetén megkoszorúzták a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban az „Egyetemalapító” mellszobrát. Az SZTE előd intézményei történetében kulcsszerepű Báthory István (1533-1586) életéről 10 és emlékezetéről 3 érdekességet gyűjtöttünk össze.

A Trianon utáni Magyarország egyetlen természettudományi kara önmagát, elődeit és alapítóit ünnepelte a 101. szegedi tanévben. Dékáni köszöntő és prodékáni anekdoták után a Szegedi Nemzeti Színházban díszelőadás és ünnepi fogadás tette emlékezetessé az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar közösségének 2022. május 12-i ünnepét.

Alapítása és 441 éves akadémiai hagyományai évfordulóját 2022. május 12-én, Kolozsvárott, együtt ünnepelte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A jeles napon leleplezték azt az emléktáblát, amely négy nyelven hirdeti: Báthory István 1581. május 12-én alapította azt az intézményt, amelyet mindkét egyetem jogelődjének tekint. A kolozsvári ünnepség-sorozatról Prof. Dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettest is kérdeztük, aki az SZTE vezetése nevében látogatott el a testvéregyetemre.

Az „Egyetemalapítók” emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött, az „Egyetemalapító Báthory István” mellszobra előtti tisztelgéssel, illetve új egyetemtörténti emléktábla leleplezésével folytatódott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közös múltja és jeles évfordulói alkalmából szervezett, 2022. május 10-i programsorozat. Ünnepi konferencián mutatták be „A Szegedi Tudományegyetem és elődei története II. rész – A kolozsvári egyetem története az alapítástól a szegedi újrakezdésig 1872–1921” című monográfiát.

A Szegedi Tudományegyetem alapításának 440. és Szegedre költözésének 100. évfordulóját ünnepeljük ebben a tanévben. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete, ebből az alkalomból centenáriumi rendezvényt szervezett. A múlt eseményeit összegző emlékkönyvet is bemutattak és a jövő reménységeit is megismerhettük, hiszen díjazták a Tudományos Diákköri Konferencia döntőseit.

A Szegedi Tudományegyetem alapításának 440. és Szegedre költözésének 100. évfordulóját ünnepeljük ebben a tanévben. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar fennállásának 60. évfordulójával is egybe esett az 2022-es ICOSTEE szakmai konferencia, amit március 24-én rendeztek meg. A konferencia célja, hogy összekapcsolja az agrár és műszaki témák iránt érdeklődő tudósokat, mérnököket, más területek szakértőivel. A konferencia sikerességét fémjelzi, hogy egy nap alatt 120 előadást tartottak.

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar idén is megrendezi a Kárpát-medence legnagyobb tanulói létszámot megmozgató, nemzetközi középiskolai földrajzversenyét. A XI. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny minden eddiginél komolyabb nyereményekért zajlik április 1-én és 2-án, valamint a középdöntő és a döntő közti estén kapcsolódik a Földrajz Éjszakája programsorozathoz.

2022. április 4. és május 30. között, minden SZTE polgár teljesítheti a Szegedi Tudományegyetem legújabb mozgásra ösztönző kihívását, az SZTE Mozdulj Ki! 100-at. Azok a jelenlegi és volt hallgatók, dolgozók, oktatók, akik a program során 100 percet szánnak az egészségük megőrzésére, értékes nyereményekkel gazdagodhatnak és a környezetvédelemért is tesznek, hiszen összesítésben 100 óra elérése után az SZTE Füvészkertben egy különleges fát ültetnek a szervezők a program emlékére.

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi éve alkalmából a „440 éve az oktatás és a tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért” mottóval, az intézmény történetéhez, rangjához és szellemiségéhez méltó irodalmi mű megalkotására hirdeti meg nyílt pályázatát.

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi programsorozatának részeként, 100. évfordulóját ünnepli a Természettudományi és Informatikai Kar. 2021-ben középiskolás diákok számára hirdettek pályázatot az SZTE TTIK intézetei. Fotók, filmek mémek születtek a tudomány témakörében.

„A kolozsvári egyetem elhelyezésének esélyei valósággal kaleidoszkópszerűen változnak” – írta a tudósító 1921 januárjában. A már egyetemi várossá lett Debrecen lobbizott a Szegedre várt kolozsvári felsőoktatási intézmény elhódításáért és bekebelezéséért. A konfliktus lezárásaként Teleki miniszterelnök kijelentette: „a kolozsvári egyetemet nem egyesek kívánsága, hanem az ország közérdekét tartva szem előtt, kell ideiglenesen elhelyezni”.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2022. január 7-én, második alkalommal rendezte meg a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyt a környékbeli középiskolás diákok számára. A megmérettetés az SZTE ÁJTK kiemelkedő jogtörténész-egyéniségének állított emléket.

Emlékeket gyűjt az SZTE Alma Mater - a képeket, történeteket az almamater@szte.hu email címre várják.

Advent idején és a karácsonyfa-ünnepélyeken előbb-utóbb szóba került Szegeden a városba költözött tudományegyetem. A Szeged című napilap 100 évvel ezelőtti decemberi számait lapozgattuk, fotókat nézegettünk az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta repozitórium-rendszerébe lépve, s kiemeltünk 12, a kort, a várost és az egyetemet jellemző történetet és véleményt.

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi ünnepségsorozatához csatlakozva konferenciát szerveztek az SZTE Klebelsberg Könyvtárban, „Száz éves a Szegedi Egyetemi Könyvtár címmel”. A konferenciát december 9-én tartották, ahol az Örökös Könyvtári Tag címeket is kiosztották.

„Mit tanítanak a szegedi egyetemen?” – kérdezték 100 éve (is) a Tisza-parti város lakói. „A sok viszontagság után meginduló egyetemi tanítás” programját tette nagyító alá 1921. november 6-án Szeged egyik napilapja, a Délmagyarország. A cikkben kiemelt kurzusok előadóiról és hallgatói közül 13+1 személyiség portréja tovább árnyalható az internetes „szabad enciklopédia” szócikkében elmélyedve vagy az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta repozitórium-rendszerében kutakodva.

A 2021/2022.tanévben centenáriumát ünneplő Szegedi Tudományegyetem, SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája részt vett azon a vetélkedőn, amelyet márciusban hirdetett meg magyarországi, határon túli és lengyelországi diákoknak a szegedi Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület. A diákok eljutottak az egyetemalapító Báthory krakkói emlékhelyére is.

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi ünnepségsorozatához csatlakozva az egykori Archaeológiai Intézet és a mai SZTE – BTK Régészeti Tanszék „Egyetemünk régészeti feladatai” címmel kiállítást szervezett az SZTE Klebelsberg Könyvtár átriumában. A kiállítás december 1-jén nyílt meg és december 17-ig látogatható.

Hagyomány a Szegedi Tudományegyetemen, hogy fesztivál idején Tóth Péter Lóránt versvándor versmaratont rendez. Az SZTE központi épülete előtti József Attila szobor mellett 2021 őszén is szavalni, énekelni, táncolni, vagy hallgatni lehetett 0-tól 100 éves korig. A versmaraton után a versvándort kérdeztük.

Hol voltak a Szegedi Tudományegyetem meghatározó alakjának, József Attilának lakhelyei? Hol adták ki a költő verseskötetét Szegeden? Milyen néven tervezte a költő először kiadni leghíresebbé lett kötetét? Ezekre a kérdésekre is választ kapott, aki részt vett az SZTE 25. Őszi Kulturális Fesztivál „Nem én kiáltok” című József Attila körsétán.

A 95 évvel ezelőtt kezdődő szegedi egyetemi építkezések elsőszámú ösztönzőjére, a város egykori országgyűlési képviselőjére, az SZTE díszdoktorára, Klebelsberg Kuno kultuszminiszterre többszörösen is emlékszik és emlékeztet az SZTE a 2021/2022. centenáriumi tanévében. Ebből az alkalomból a 146 évvel ezelőtti november 13-án született Klebelsberg Kuno portréját 13+1 mozaikból állítjuk össze.

Az SZTE centenáriumi tanévének Egyetem Napja rendezvénysorozatát 2021. november 13-án Ünnepi Szenátusülés zárta. Hagyomány, hogy a Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából a felsőoktatási intézmény munkáját támogató jeles személyiségeknek Doctor Honoris Causa kitüntető címet, továbbá rangos egyetemi díjakat és elismerő okleveleket adományoz az universitas vezető testülete.

Az SZTE centenáriumi tanéve Egyetem Napja ünnepség-sorozata 2021. november 12-én Prof. Dr. Menyhárt Gáspár síremléke megkoszorúzásával folytatódott. Az első szegedi rektor, az SZTE egykori jogi kari dékán és professzor munkásságát Prof. Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK dékánja méltatta.

A Szegedi Tudományegyetem alapításának centenáriuma tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank 10 000 Ft névértékű ezüst, valamint 2000 Ft névértékű színesfém emlékérméket bocsátott ki a mai napon, a Szegedi Tudományegyetemen. Ezzel egyidejűleg 3 évre stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény képviseletében Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora, Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, Dr. Kovács Péter, az SZTE GTK dékánja és Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

November 11. a Szegedi Tudományegyetem Napja. 2021. november 11-én három napon át tartó rendezvény-sorozat kezdődött az alapítása 440. és Szegedre kerülése 100. évfordulójára emlékező Szegedi Tudományegyetemen. A 2021/2022. centenáriumi tanév Egyetem Napja ünnepe hálaadó szentmisével kezdődött a Szegedi Dómban. Az SZTE jubileumai alkalmából koszorúkat helyeztek el az egyetem alapításában szerepet játszó jeles személyiségek emlékhelyein. Az ünneplők emléksétán járták végig Klebelsberg Kuno kultuszminiszterhez kötődő jeles helyszíneket. Az SZTE Dugonics téri épülete előtt interakítv tér és számos program várja az egyetem polgárait.

A Szegedi Tudományegyetem Napját 2002 óta minden év november 11-én ünneplik. Ez a nap többszörös ünnepnap a Szegedi Tudományegyetemen: 1872. november 11-én kezdődött meg a tanítás az intézmény jogelődjének tekintett kolozsvári egyetemen, 1940. november 11-e a Szegeden újonnan alapított Horthy Miklós Tudományegyetem tanévnyitójának napja. A Centenáriumi Tanévben az Egyetem Napi ünnepségsorozat több naposra tervezett: színes és változatos programokkal, amelyeket 2021. november 13-án, szombaton az Ünnepi Szenátusülés zár.

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi programsorozatához kapcsolódóan szabadtéri kiállítás nyílt a Kárász utcán, amely a természettudományos képzés elmúlt évszázadának jelentős, eddig nem látott pillanatait mutatja be.

Gazdag a Magyar Tudomány Ünnepe idei dél-alföldi programsorozata: a 36 rendezvény között művészeti kiállítást és könyvbemutatót is kínálnak, határon túli szereplők és egyetemi hallgatók közreműködésével. Az MTÜ regionális megnyitóját és a XII. Dél-alföldi Innovációs Díj átadó ünnepségét 2021. november 4-én a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában tartották.

Kezdetét vette a XXVII. Szent-Györgyi Napok a Szegedi Tudományegyetemen - az ünnepélyes megnyitónak az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont, 2021. november 5-én.

 

Díjátadókkal, köszöntőkkel és előadásokkal 2021. november 3-án kezdődött meg a 18. Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ). Az ismeretterjesztő rendezvény-sorozat országos nyitányán, az MTA székházában vette át az Eötvös József-koszorút Dr. Csernay László, az SZTE professor emeritusa. Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában is egy hónapon át tart a programsor, amely „A történelem oktatás és kutatás 100 éve a Szegedi Tudományegyetemen” című konferenciával kezdődött.

Idén újra kezdetét veszi az SZTE JGYPK „Gondolatok a könyvtárban” című előadássorozata. Az előadók a Kar oktatói, professzorai és meghívott vendégei, akik komoly témákat, tudományos eredményeket, társadalmi és művészeti jelenségeket vesznek nagyító alá mindenki számára „fogyasztható” módon.

A Szőkefalvi-Nagy Erzsébet által alapított díjat minden évben olyan kiváló matematikus kaphatja meg, aki az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóiratban magas szintű publikációs tevékenységet folytat. Franciszek Hugon Szafraniec a funkcionálanalízis és opreátorelmélet területén ért el kiemelkedő eredményeket, az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóiratban négy nagy hatású cikket publikált.

„Elemi iskolás korunk óta ismerjük egymást. Mindketten reformátusok vagyunk, s együtt jártunk Biblia órákra, a Honvéd téri templomba, Balatonszárszóra konferenciákra…” – mesélte egymást kiegészítve az egykori bölcsész és vegyész hallgató, dr. Tandori Károlyné Csetri Mária és Dr. Tóth Béláné dr. Huszti Zsuzsanna. A két ’56-os egyetemistával a MEFESZ 65. születésnapján találkoztunk. Kettőjük közül most ismerkedjen meg ön is Huszti Zsuzsannával a Hónap Alma Mater tagja portré-sorozatunkban!

Időszigetnek nevezte a Mohácsi Nemzeti Történelmi Emlékhelyet Prof. Dr. Rovó László. A Szegedi Tudományegyetem rektora ellátogatott ahhoz a tömegsírhoz, amelynek feltárásában és antropológiai vizsgálatában egyre nagyobb szerepet játszanak az SZTE kutatói. Élményeiről és tapasztalatairól az SZTE rektorát, a tudományos tényekről a kutatómunkát irányító SZTE Embertani Tanszék vezetőjét kérdeztük.

Caroline Charette, Kanada magyarországi nagykövete tett látogatást 2021. november 2-án a Szegedi Tudományegyetemen. Nagykövet asszonyt Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese fogadta.

1986. október 25-én, 35 évvel ezelőtt írta meg a New York Times, hogy „Dr. Szent-Györgyi Albert, aki az orvosi/élettani Nobel-díjat 1937-ben kapta a C-vitamin izolálásáért, veseelégtelenségben hunyt el szerdán, Woods Hole-i (Mass.) házában, jelentették be tegnap. 93 éves volt...” A gyászhír évfordulóján Szent-Györgyi Albert interjúinak egy csokrával és szavalatának egy részletével idézzük föl az SZTE Nobel-díjas rektorának alakját és hangját.

A Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont 2021. szeptember 2-án kilencedik alkalommal rendezte meg borversenyét. 17 pincészet 53 bora versenyzett a „Vinum Academiae at Universitatis” címért. A Bíráló Bizottság 13 nedűt díjazott. Az elismeréseket a 10 nyertes pincészet képviselőinek 2021. október 22-én, az MTA SZAB Székházában adták át.

Megálljt parancsol a Somogyi-könyvtár bejáratánál a legújabb plakát: „KIÁLLÍTÁS – KOLOZSVÁRRÓL SZEGEDRE”. Az egyetemtörténeti dokumentumtárlat kiadványai arról is mesélhetnének a 2021/2022-es centenáriumi tanévben, hogy száznál is több szállal fonódik össze az SZTE és a Somogyi-könyvtár históriája. Ezekből a csomópontokból hármat emelünk ki a tárolók üveglapja mögé nézve.

Elizabeth Pitcairn több évtizede mozog a komolyzene világában. A hegedű szerelmesévé gyermekkorában vált, sikere azóta töretlen. A „vörös hegedű” tulajdonosa ezúttal a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karon tartott mesterkurzust és tette tudásával, tapasztalataival és élményeivel gazdagabbá a szegedi tanulókat.

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara a 2021/2022-es tanévben, tudományos programsorozattal kíván megemlékezni arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem 440 éve áll az oktatás és a tudomány szolgálatában és 100 éve dolgozik Szeged és a régió fejlődéséért.

Megerősítette együttműködését, illetve további célokat tűzött ki a Szegedi Tudományegyetem és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium a két intézmény közös szakmai programján. Az egyetem részéről az SZTE Junior Akadémia támogatja a Békés megyei tehetséggondozó tevékenységet – az egység Regionális Képviselő címet, SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat valamint SZTE Junior Akadémia Tehetsége Díjat is adományozott a rendezvényen.

Mint cseppben a tenger, úgy tartalmazza az elmúlt száz év magyarországi történelmét és az egyetemek több évszázados históriáját a „Bevezetés a Szegedi Tudományegyetembe” című kurzus. A népszerű „általánosan művelő” tárgy indító foglalkozásán az is kiderült, hogy az informatikusoktól kezdve a gyógyszerész és jogász hallgatókon át a bölcsészekig az SZTE szinte minden karáról jelentkeznek a hagyományosan az őszi szemeszterben meghirdetett programra.

Kik voltak a Szegedi Tudományegyetem meghatározó alakjai egészen a régmúlt időktől napjainkig? Miként lett a kolozsvári jeles intézményből Tisza-parti universitas? Ezekre a kérdésekre is választ kapott, aki részt vett az SZTE 25. Őszi Kulturális Fesztivál „Séta a szegedi CAMPUS-ban” című egyetemtörténeti sétáján.

Dante emberről szóló üzenete ma is időszerű. A 700 éve elhunyt költőóriásra emlékező, magyar és olasz városok érdeklődő közönségét megszólító, nagyszabású program-sorozat részleteiről az egyik „ötletgazdát”, Pál József professzort, a Szegedi Tudományegyetem irodalomtörténészét kérdeztük.

Hol tanult és hol lakott Radnóti Miklós szegedi egyetemistaként? Mely versei kötődnek Szegedhez? Ezekre a kérdésekre is választ kapott, aki részt vett az SZTE 25. Őszi Kulturális Fesztivál Radnóti emléksétáján. A program az alábbi „útmutatás” alapján megismételhető.

Múltidéző időutazásra hívjuk az olvasót, a Szegedi Tudományegyetem polgárait. Az SZTE forrásértékű dokumentumai és a korabeli újságok tudósítóinak szóvirágai segítenek elképzelni, milyen volt a 100 évvel ezelőtti október hangulata Szegeden. Megnéztük, 9 képbe sűrítettük, miről szóltak a hírek 1921. október 9-én, az első szegedi egyetemi tanévnyitó ünnepély napján.

2021. október 8-án régi és új mentorok, valamint hallgatók nyitották meg a Szegedi Tudományegyetemen az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram 16. ciklusát. A Centenáriumi rendezvénysorozat részeként meghirdetett ünnepség lehetőséget biztosított a régi és új mentorok, valamint a hallgatók találkozására. Az SZTE volt hallgatói közül öten Mester Mentor, öten Kiváló Mentor címben részesültek. Az eseményen bemutatkozott az Alumni Mentor Klub, mint a szakmai networking legújabb eleme.

Mit kell tudni a 120 éves Nobel-díjról? Egy csokorra való érdekességet gyűjtöttünk össze. Egyrészt abból az alkalomból, hogy az SZTE egykori rektora és kutatója emlékére rendezett kiállításon, az egyetem Dugonics téri épülete aulájában megtekinthető Szent-Györgyi Albert 84 éves Nobel-aranyérme. Másrészt azért, mert 2021 októberének első hetétől azt remélhetjük, hogy elhozza Karikó Katalin, az SZTE alumnája Nobel-díjának hírét.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Gellért Albert Anatómiai Múzeum emberi preparátum-gyűjteményének válogatása a József Attila Tanulmányi és Információs Központba költözött. A tárlókban torzó, alsó és felső végtagok, ér- és idegképletek is megtekinthetők. A centenáriumi kiállítás október 18-ig látogatható.

Ötvenedik alkalommal rendeztek Hungarológia Konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. 2021. szeptember 24-én együtt emlékeztek a múlt és a jelen szakemberei, akik megvitatták a hungarológia aktuális kérdéseit is.

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi évében jubilál az Őszi Kulturális Fesztivál is, huszonötödik alkalommal rendezik meg az egyetem összművészeti programsorozatát. Idén szeptember 30. és november 15. között 50 helyszínen többszáz programmal várják az érdeklődőket.

„SZTE 100 - Egy Sportos Nap” elnevezéssel rendezett egésznapos programot a Szegedi Tudományegyetem. Sportpályává alakult a Dugonics tér szeptember 22-én, az egyetem fennállásának 100. évéhez kapcsolódó mozgásos programok miatt, amelyeknek az SZTE Sportközpont és a Sportiroda volt a főszervezője, társszervezője pedig a Testnevelési és Sporttudományi Intézet.

1987-ben Szent-Györgyi Albert nevét vette fel a Szegedi Orvostudományegyetem. Már abban az évben, 1987 szeptemberében az első Szent-Györgyi Albert teniszversenyen az egyetem professzorai mérkőztek meg egymással. A versenyt a SZOTE testnevelési tanszékének akkori vezetője, Dr. Boros-Gyevi László szervezte, aki ebben az évben ismét életre keltette a hagyományt.

A Szegedi Tudományegyetem rektori épülete lesz a központi helyszíne annak a sportprogramnak, amelyet szeptember 22-re, szerda délutánra szervez az egyetemi sportközpont. A 100 éves fennálláshoz kapcsolódóan futni, evezni, spinningelni is lehet és az érdeklődők személyesen találkozhatnak az SZTE sportcsillagaival.

Hagyomány, hogy szeptember 16-án, Szent-Györgyi Albert születésnapján az SZTE egykori, Nobel-díjas rektorát köszöntik az intézmény központi épülete előtt található, egész alakos szobornál az egyetemi polgárok. Az idei ünnepségen a világhíres kutató özvegye is jelen volt. A koszorúzással kezdődő, kiállítás megnyitóval és flashmobbal egybekötött koncerttel folytatódó esemény, névadó ceremóniával zárult.

„Nyomdaillatú” és SZÉP kötetet vehettünk kezünkbe az SZTE centenáriumi tanéve kezdetén és a 92. Ünnepi Könyvhét nyitó napján. 2021. szeptember 2-án mutatták be a „Cimelia – a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár kincsei” című kiadványt. A bibliotéka „önreklámjának” is felfogható kiadványról, a régmúltat őrző ritkaságokról a könyv alkotóit és a válogatást gondozó intézmény főigazgatóját kérdeztük.

Közel 20 pincészet 52 féle borát kóstolta végig a zsűri a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémiai Szegedi Akadémiai Bizottsága által szervezett Borversenyen.

Dr. Karikó Katalint Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki a Szegedi Tudományegyetem. A felsőoktatási intézmény 2021/22-es tanévnyitóját, amely egyben az Országos Felsőoktatási Tanévnyitó, valamint az SZTE Centenáriumi Rendezvénysorozatának nyitó eseményét 2021. szeptember 4-én tartották. Az ünnepség a gólyák esküjével zárult.

A tradíció és az innováció jegyében szerveződött a Szegedi Tudományegyetem könyvheti program-sorozata. A 92. Ünnepi Könyvhét és a 20. Gyermekkönyvnapok olvasás- és tudománynépszerűsítő beszélgetései mellett a centenáriumi tanévét kezdő SZTE rendhagyó iskolai tanórárákat is kínál 2021 szeptemberében.

Stílusosan a 92. Ünnepi Könyvhét nyitánya előtt, sajtótájékoztatón jelentette be az SZTE rektora, Prof. Dr. Rovó László, hogy SZTEPress néven egyetemi könyvkiadó kezdi meg működését. Az SZTEPress célja, hogy minden műfajban garantálja a minőséget, a régió vezető és számottevő nemzetközi kiadójává váljon.

Óriási érdeklődést keltett az SZTE a SZIN-en – nagyon sokan fordultak meg az elmúlt héten az Egyetem futurisztikus sátránál, ahol a szórakoztató programokon felül az érdeklődők hasznos információkkal és élményekkel lettek gazdagabbak.

A Szegedi Tudományegyetem „440 éve az oktatás és tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért” mottó jegyében csatlakozik a 92. Könyvhét és a 20. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozatához. A 2021. szeptember 2–23. közötti eseményen közel 120 szegedi program várja az érdeklődőket – ezek közül félszáz beszélgetés a Szegedi Tudományegyetemhez kötődik.

Oktatás, kultúra, sport – minden egy helyen az SZTE futurisztikus sátrában a SZIN-en! A szórakoztató és egyben ismeretterjesztő programokra augusztus 25–29. között minden érdeklődőt vár a fesztiválon a Szegedi Tudományegyetem.

Kiosztották az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Képösszeállításon az SZTE-s polgárok a díjazottak között.

Élen jár a közoktatás megújítását célzó kutatásokban a Szegedi Tudományegyetem. Minden negyedik projekt és az összes támogatás 33 százaléka a Szegedi Tudományegyetemen működő csoportoké.

Kárász Anna, az SZTE GTK gazdálkodás és menedzsment szakán végzett, 2015-ben. A négyszeres kajakos világbajnok, a Tokiói Olimpiára való indulás előtt néhány nappal versenysportolói életről, az egyetemről és a mentális jóllét jelentőségéről is beszélt.

„Húzódik, kínlódik a szegedi egyetem ügye.” Így jellemezhető az 1920. esztendő a Szegedi Tudományegyetem története szemszögéből. Tény: a tudományegyetem helyett az 1920. decemberi SZEGED is „az iskolán kívüli paraszti népművelés” elsőként Szegeden megnyitott intézményéről, a népfőiskoláról cikkezett.

A Szegedi Tudományegyetem tudósai is kiveszik a részüket a Múzeumok Éjszakája programsorozatból. Több helyszínen és különböző témákban találkozhatnak velük a rendezvények iránt érdeklődők.

A klasszikus zenéé a főszerep a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitó napján, 2021. június 24-én az SZTE egyetemi épületei ölelkezéséből kimagasló dóm előtti színpadon. A „szegedikumnak" számító ajándékkoncert ötletgazdáját, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatóját, az SZTE öregdiákját és címzetes főiskolai tanárát, Gyüdi Sándort a nyári fesztiválról kérdeztük.

Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Prof. Dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes 2021. június 23-án rótta le tiszteletét az egyetemalapító, Báthory István krakkói sírjánál. A kolozsvári BBTE képviseletében Soós Anna rektorhelyettes vett részt az ünnepségen.

Kutatói álma részben, de valóra vált: ösztöndíjakkal segíti az SZTE tehetséges hallgatóit Sófi József, aki 36 éve lett egyetemi polgár. Az SZTE alumnusa biológusként kezdte, vállalkozóként folytatta a pályáját. Sikerei anyagi hasznát, 80 millió forintot költött eddig az SZTE legtehetségesebb hallgatói támogatására. A kutatóból lett üzletember mentori útját, a Sófi József Ösztöndíj Alapítvány 20 évét a számok nyelvén is jellemezzük, 12 fotóval illusztráljuk az SZTE centenáriumi évében.

Ünnepélyes keretek között hirdették ki az 1988-as Magna Charta Universitatum megújult változatát. Az MCU 2020 az egyetemek misszióját, működési alapelveit és feladatait rögzíti. Az egyetemes értékeket és felelősségeket a Szegedi Tudományegyetem is elismeri és támogatja, ezért az új okirat aláírói köréhez a Tisza-parti universitas is csatlakozott.


Több, mint 700 kilométer kerékpározás, túrázás kutyával, egyéni rekordok megdöntése és közösségépítés. Kiemelkedő sportteljesítményeket és élénk interakciót hozott az SZTE 100 kihívás. Teljesítői között akadtak, akiknek az egyéni története a többieket is inspirálta. Őket mutatja be egy sorozatban a Szegedi Tudományegyetem Sportirodája.

A koronavírus-járvány ellen küzdő kutatóknak, valamint a szellemi tulajdonvédelem terén kiemelkedően teljesítő szakembereknek ítélték oda a Jedlik Ányos-díjat. Az öt kitüntetett közül három – Dr. Karikó Katalin kutatóbiológus és Dr. Dékány Imre kutató vegyész, valamint Dr. Szecskay András jogász – kötődik a Szegedi Tudományegyetemhez.

Május 23-án lezárult az SZTE Sportközpont és Sportiroda által indított SZTE Mozdulj! – SZTE 100 online kihívás, melyhez szervezőként az Alma Mater is csatlakozott. A legaktívabb résztvevők szeptemberben vehetik át az emlékérmeket, de a sikerre való tekintettel a program most a karok és intézmények versengésével folytatódik június 20-ig.

Újszerű megközelítésben ismerteti az SZTE egyetemi könyvtár Klebelsberg Kuno életét és munkásságát, az idén száz éves Szegedi Tudományegyetem történetét, valamint három kiemelkedő szegedi tudományos műhely eddigi tevékenységét. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár honlapjáról a nagyközönség számára most megnyitott három interaktív weboldal digitális oktatóanyag és játék is.

A szegedi egyetemtörténetről, Klebesberg Kuno munkásságáról és szegedi tudósok hálózatáról indított oktatási célú tematikus weboldalakat az SZTE Klebelsberg Könyvtár. 25 ezer oldalnyi háború előtti szegedi könyv is újonnan olvasható a neten.

Szép eredményeket értek el az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulói a legutóbbi "Játsszunk fizikát!" versenyen. A centenárium alkalmából, a Szegedi Tudományegyetem korábbi kiemelkedő oktatóinak munkássága szolgáltatta a témaköröket.

2021-ben többszörös jubileumot ünnepel a Szegedi Tudományegyetem. Centenáriumi tanévről, több száz rendezvényről és impozáns fejlesztési tervről beszélt az SZTE rektora a szegedi egyetem elődintézménye, az első kolozsvári magyar egyetem alapításának 440. évfordulóján, 2021. május 12-én.

Ötletesnek és ösztönzőnek minősítették még a versenyzők is azt az irodalmi pályázatot, amelyet az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola hirdetett az SZTE 20. szülinapja és a szegedi egyetem centenáriuma alkalmából. A döntős alkotók ajándékkönyvekkel gazdagodtak, a három aranyérmes kolozsvári kiránduláson vehet részt az SZTE támogatásával.

Mérföldkőhöz érkezett az „SZTE 100”. Pontosan egy hónappal ezelőtt startolt el a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, alumni tagjai és dolgozói között meghirdetett kihívásl. A lelkesedés töretlen, hétről-hétre egyre többen vesznek részt az SZTE Sportközpont és Sportiroda által indított kilométergyűjtő akcióban, melyhez az Alma Mater társszervezőként csatlakozott.

Két év alatt több mint 7000 említéssel a nemzetközi sajtóban, a Szegedi Tudományegyetem a második helyen szerepel a magyar intézmények között - derül ki az Ynsight Research magyar kutatóinak nagy nemzetközi média körképéből. A szegedi egyetem népszerűségét elsősorban a magyar biokémikusnak, az SZTE alumnájának, Karikó Katalinnak köszönheti.

Szent-Györgyi Albert nevének hangsúlyozása emeli a Szegedi Tudományegyetem centenáriumi ünnepségének fényét – fogalmaz Prof. Dr. Lázár György, az SZTE ÁOK dékánja az egyetem névváltoztatásról szóló konszenzusos dékáni kollégiumi javaslat kapcsán. Véleménye szerint Szent Györgyi Albert, Szeged és az szegedi egyetem nevei mára elválaszthatatlanok egymástól.